Hírek

Megkezdődött csapataink felkészülése a tavaszi szezonra!2013.01.16.

Nem sok pihenőt kaphattak utánpótlás labdarúgóink az edző Úrtól, hiszen már január második hetében elkezdődött a képzés.
Nagyon magas létszámmal érkeztek gyermekeink a felkészülések helyszíneire, látszott az ifjú Titánokon, hogy az izgalomtól túl fűtötten érkeztek meg,
már alig várták, hogy ismét a lasztiba rúghassanak. Szakmai vélemény az edző Úrtól:   " remekül dolgoznak a gyerekek, nagyon jól mennek "
De jó volt hallani!  Már U-12-es csapatunk túl van egy teremtornán, ami remekül illeszkedett be a felkészülési tervezetbe. Jól játszottunk, helyenként kifejezetten tetszetősen.
Passzoltunk, járattuk a labdát, ahogy azt kell. Mindegyik korosztályt elvisszük tornákra, az U-7-esek január 19-én Komáromba a Feszty Iskola tornatermébe játszanak.
U-12-es, U-14-es legénység Bábolnán vesz részt teremtornán. Érkeztek új kis focisták, akiket szeretettel köszöntünk, bízunk benne, hogy minél hamarabb
sikerül beilleszkedniük, és jól fogják érezni magukat nálunk.  
 A Koppánymonostori Sportegyesületnek továbbra is a célja  az utánpótlás nevelés, a futball alapjainak lerakása, a játék megértetése, megszerettetése, taníttatása.  A korosztályoknak megfelelő képzés biztosítása után, lépcsőzetesen, tudatos szakmai munkával kialakítani a korosztályokat, célunk a felnőtt csapatba beépíteni a játékosokat, akik már bizonyították tehetségüket, megvan az ambíció és elszántság arra, hogy megmutassák képességeiket.
A terveink megvannak, megvan a nagyon jó szakmai háttér, létszámunk folyamatosan növekszik, szóval a jövőt illeti komoly feladatok várnak ránk.
Pazar munka, csak így tovább!!!!!
U-19-es legénység szintén tornateremben kezdte meg a 2012/2013-as labdarúgó évad  tavaszi felkészülését. Mondhatni magas létszámmal érkeztek a gyerekek az edzésre,
az edző Úr véleménye szerint ez a korosztály is nagyon jól dolgozott, nagy lelkesedéssel kezdték meg  a foglalkozást. Az őszi szezonhoz képest várható játékos mozgás,
ígéretek szerint érkeznek játékosok akik komoly erősítésnek számítanak, és ebben a reményben  vághatunk neki a tavaszi szezonnak. Ifi csapatunk is teremtornán fog részt venni szintén Bábolnán, plusz még egy-két edzőmeccsel készülünk a tavaszi rajtra!
Erőben gazdag felkészülést kívánunk!
Ami a felnőtt csapatot illeti, ők is megkezdték a felkészülést, egy kis játékkal. Öröm volt számomra, hogy nagyon jó létszámmal érkeztünk meg a tornatermi foglalkozásra.
Látszott a fiúkon, hogy már várták a találkozást, várták a játékot, érezhető volt, hogy örömmel jöttek, nagy kedvvel fociztak, szóval remek hangulatban kezdődött meg a nagyon izgalmasnak mondható tavaszi idényre való felkészülés. Srácokon szakadt a víz, bizony a felkészülés elején jó, hogy volt nálam oxigén palack.
Abszolúte sikeresnek mondható az első edzés. Na de aztán megint az élet szól közbe, sajnos nagyon sokan pénteken dolgoznak, egyéb elfoglaltság, így már a pénteki edzés ugrott is. Ez nem jó hír, de majd utol érik magukat fiaink!  Pintér Andris érkezett vissza hozzánk, akinek volt egy kis kitérője, de most úgy érezte, hogy haza kell jönnie. Sok szeretettel köszöntjük, biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedik, hiszen számára nem idegen az itteni élet. Nem tudok róla, hogy bárki is elmenne, úgy hogy az őszi létszámmal ?? vághatunk neki a bajnokság második felének. 
Sérültjeinknek mihamarabbi gyógyulást kívánunk,reméljük minél hamarabb csapatunkat erősíthetik. 
Persze, hogy ne menjen simán minden, és hogy  Monostoron nehogy már minden tökéletes legyen, erről megint az élet gondoskodott, van egy komoly problémánk amit meg kell oldanunk.  Bízom játékosaink " profizmusába " , hozzáállásába, játékszeretetébe és engedjétek meg, hogy leírjam klubhűségében.  
Engedjenek meg egy személyes érzést amit szeretnék önökkel, veletek megosztani. Amióta elkezdődtek a felkészülések a Koppánymonostori SE labdarúgóinak, minden nap izgatottan 
gondolok a gyerekekre,edzőkre. Mikor a felnőtt gárda megkezdte a felkészülését a mai napon, előtte az U-14-es korosztály tartotta edzését, szóval tudtam, hogy este már oda érhetek és ott lehetek azok az emberek között akik a Monostori labdarúgásért nagyot tehetnek. Siettem, többször az órámra néztem, vártam már nagyon a találkozást.
Néha nagyon sok munka összejön,  van amikor nagyon elkeseredek, de ilyenkor mindig felpezsdül bennem valami. Látván Ifjú labdarúgóinkat, felnőtt csapatunkat, persze megnézek minden korosztályt ( pl.. szombaton U-7 ), a kedves Szülőket akik kint a folyosón várták gyermeküket, ( szeretném megköszönni azt az áldozatos munkát, amivel segítik ifjú labdarúgóink képzését ),  rájöttem, hogy rövid, de mégis túl hosszú volt a téli szünet. Öröm volt nézni ahogy pörögtek a fiúk, egy a cél, szóval tényleg remek közösség van Monostoron.  
 
Köszönet Mindenkinek!    
   
  Mindent bele fiúk!!!  Pazar felkészülést kívánok!!!        Hajrá Monostor!!