Hírek

Én így láttam rovat2012.05.17.

Koppánymonostori SE – Ászár

Ahogy én belülről éreztem:

(egy fórumbejegyzésnek indult, de hétfőn hívogattok már, hogy mikor írok végre, ez jól esik, de ti is hozzászólhatnátok, lehet vannak akik nem csak rám kíváncsiak, bátran! :) ) 
 
Krónika:

Ászár, 25 fok, gyönyörű napsütés, csendes lágy szellő, biliárdasztal pálya, kiváló körülmények, meleg víz a mérkőzés után megfáradt testnek… akár ez is lehetett volna, de ehelyett Ászár, kb 8 fok, borús idő, orkán erejű szél, beton kemény – hepehupás (játékra alkalmatlan) pálya, bemelegíteni mérkőzés előtt lehetetlen (hely hiánya), hideg víz az összefagyott testnek. Röviden ennyit a külső körülményekről…
 
I.félidő:
 
Szokásosan jól kezdtük a mérkőzést, odaszorítottuk az ellenfelet a kapjához. A nehéz pálya főleg az ellenfélnek kedvezett, mi nem tudtunk alkalmazkodni hozzá. Nem mintha a miénk jelenleg kitűnő lenne (bár javul), de ez az ászári pálya főleg a játékot tördelő csapatnak, nem pedig a játékot játszani próbáló csapatnak kedvezett. Számos helyzetet puskáztunk el az első félidő elején, még is egy gyors kontrából, főleg a védelem rossz helyezkedését követően első támadását gólra is váltotta az ellenfél (kb. 10. perc környékén). Tovább nyomtunk, és a sok jó szögletünkből a félidő vége felé egy nagyon szép fejesgóllal Egér (Egervári Tamás) kiegyenlített a félidőre. Az első félidőről összességében annyit, hogy bármilyen körülmény ellenére, 3:0 vagy 3:1 javunkra eredménnyel kellett volna fordulnunk. Semmi esetre sem szeretném az ellenfelünket leszólni, mivel ők játszották ami a feladatuk volt, sokat faltoltak, tördelték a játékot. Ebből némi hiányérzetem, hogy a sporinak  mind a két játékrészben igen benn maradtak a lapok, miközben Ticét egyszer sem tudták szabályosan szerelni. Ennek a játékrésznek a végén még nagyon úgy éreztem, hogy ma nem fogunk kikapni, túl nekünk állt a zászló, az ellenfél pedig erőtlen volt a kapunkra. (ebben a játékrészben a szél minket támogatott, a spori őket…). Sporik elvonultak a kb. 100 m-re levő iskolai öltözőbe, a csapatok pedig a pályán várták, hogy végre megérkezzenek az igencsak elnyúlt félidőt követően.
 
II.félidő:
 
A második félidő elején egy mintaszerű támadást követően Hugi kapott kihagyhatatlan labdát, és értékesített is. 2:1 nekünk, még jobban úgy éreztem, itt minden sima lesz. Az a baj, hogy lehet az egész csapat ezt hitte, és kicsit hátradőltünk. Ellenfelünk változtatott, és a szél támogatásával vágta fel sorra a lasztit, aminek nagy százalékát Rafi lehúzta, nagy százaléka mellé ment. A lényeg, hogy ők egyre inkább támadtak, mi pedig elfáradtunk a nagy brusztolásba középen. A pálya sokszor szétszakadt, egyre több védekező feladat akadt a felívelésekből, de így is tudtunk még támadásokat vezetni, csak eredménytelenül. Egy középen (a belső védő által, általam) ívelt labda rossz kivitelezés miatt egyből a középpályásuknál landolt, amit ő feltett a csatárnak, aki nem hibázott. 2 ászári támadás, 2 gól. Ezek után Kapi hagyta ki a kihagyhatatlant az ellenfél kapujának torkában, ezzel eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa. Ehelyett a 89. percben ismét egy előretett labdára rosszul helyezkedtünk, egy lövőre elmentünk és a csatár (Ászár) eltörve a labdát  3 légy és 5 szúnyog segítségével behúzta az egyik sarokba. 3:2 Ászárnak. Még egy momentum, hogy ezt követően egy rossz kijövetel után Rafi lerántotta a csatárt, amit pirossal illik büntetni, mivel tisztán gólra tört volna, ehelyett a spori lefújta a mérkőzést! Ezt köszönjük szépen innét is, mivel nincs több felnőtt kapusunk… Azt viszont szánalomra méltónak tartom, hogy az ellenfél 1 db sárgalappal lehozta a mérkőzést, úgy hogy mi 2 lapot kaptunk. Szívesen visszanézném, akár a sporikkal együtt a mérkőzést, és pár sör kíséretében nyugodt körülmények között átbeszélhetnénk, hogy ez hogy lehetett (pl.: első félidőben ha jól emlékszem a 2-es játékos kb 8szor faultolta le a Ticét, és egyszer se láttam a szándékot hogy a labdát szeretné eltalálni). Persze ezek nem mérkőzést befolyásoló dolgok, hacsaknem olyan szempontból, hogy páran összeszedték volna a két sárgájukat az ellenfélből.
Mindezek ellenére nagyon csalódott vagyok, vagyunk az egész csapat! Ahelyett, hogy közelebb kerültünk volna az ezüsthöz, ahelyett most rezeg a léc a harmadik helyért is. Úgy érzem ismét magunkat vertük meg, motiválatlanok, álmoksásak voltunk. A végelszámolásnál ez is hiányozni fog nagyon! Reméljük ez az Ászár idegenben is győzni tud hasonló „szép” játékkal, vagy ahogy tudnak, és elvesznek 3 pontot a Gyermelytől, mi pedig begyűjtjük a kötelező 3 pontot hazai pályán a Bokod ellen!
Elnézést kérünk a kilátogató szurkolóktól! Szeretnénk javítani hétvégén! Továbbra is szükségünk van a bíztatásra!
 
Itt a csapathoz is szólnék: jó lenne, ha kicsit összekapnánk magunkat, és edzésre járnánk, mert ha tényleg érmet szeretnénk, akkor azt együtt tudjuk elérni, munkával! Mindenki dolgozik, vagy van egyéb elfoglaltsága, de elég bő a keretünk az utóbbi edzéslátogatásokhoz képest. Ha bármi probléma van, ez azért van, akkor beszéljük meg közösen! Nekünk kell megvívni a csatáinkat, mert bebizonyítottuk, egy CSAPAT vagyunk!!!
 
U.i.: a vezetőség helyében összeírnám azoknak a csapatoknak a nevét egy listára, ahol nem biztosítottak mérkőzés után meleg vizet, és ha hozzánk jönnek, elzárnám nekik a meleg vizet (igen, a meleget). Egy bizonyos körülmények meg kellene azért felelni! Ez a privát véleményem!
 
HAJRÁ KMSE!