Hírek

Felnőtt mérkőzés értékelése2012.04.22.

Koppánymonostor-Kömlőd

Ahogy én belülről láttam:

Fasírozott rizzsel és savanyúsággal...
Lehet fura, hogy ezzel kezdem, de a vasárnapi mérkőzés (ill. események) leglátványosabb momentuma, a mérkőzést követő vacsora volt. Köszönet is a szorgos kezeknek, akik minden hazai mérkőzésünk után megetetnek minket!
 
Sok meghatározó játékos távollétének (munka, szerelem, rally, sérülés stb…) tudatában kellett összeállítania a kezdő 11-et az edzőnek, még sem okozhatott problémát, hiszen elég bőséges (és minőségi) a jelenlegi keret. Az időjárás futballhoz ideális volt, még a pálya szinte alkalmatlan… (de erre már nem térek ki, hiszen folyamatban van az újraélesztése, és remélhetőleg az utolsó bajnokikra már „biliárdasztal” lesz)

I. félidő:

A tabellának megfelelő helyezéshez remekül alkalmazkodott a játék képe, és a két csapat. A labdát magas százalékban mi birtokoltuk (bár statisztikát nem vezettem a mérkőzés alatt, de lehet lett volna rá időm…), valamint helyzetek tömkelegét alakítottuk ki …., és „jó” szokásunkhoz híven puskáztuk is el őket. Amondó vagyok, hogy ha a helyzetink legalább 1/3-ád gólra váltottuk volna a szezonban, akkor most az aranyért küzdhetnénk. Remélem javulunk, és egyre koncentráltabbak leszünk a kapu előtt. Végre lőttünk távolról is, hiszen egy beállt védelem ellen szükséges pár jó „sütés”, bár mi max. a labdafogó hálón szundikáló madarakat süthettük volna meg, mert kaput nem igazán találtunk. Tudom, hogy néha negatív vagyok még egy ilyen arányú győzelem után is, de a hibákról beszélni kell, és megoldást találni rájuk. Mindezek mellett kétség nem fért hozzá, hogy vasárnap ezen a mérkőzésen ki fog nyerni, kinek kell nyerni. Helyenként igen szép támadásokat is vezettünk, még így is, hogy olykor álmosságot éreztem a csapaton. Ellenfelünk nagyon szerény teljesítményt nyújtott, mi pedig  próbálkoztunk (mint a Bodri kutya…), de nem sok sikerrel. Egy góllal lezárni az első félidőt, ez az egy ami hiányérzetet okoz, holott bőven lehetett volna már 3-4:0 is. Amit még kiemelnék, és talán tanulhatunk belőle: mindenki győzni akar, mindenkit feszültté tesz, amikor már egyre görcsösebben törekszünk gólt szerezni, és nem jön össze, DE!!! ilyenkor kéne egymást megnyugtatni, mind a pályán belül, mind kívül, nem pedig egymás torkának ugrani és előröl hátulra, hátulról előre egymásnak kiabálni! Ez biztos nem segít olyankor, amikor amúgy sem megy, de akar az ember. Itt kérek mindenkit (játékost), hogy ne egymást támadjuk, hanem egymást segítsük a pályán kimondott szavakkal, hiszen egy jó társaság van, ami pályán kívül és pályán egyaránt érvényes. Biztos vagyok benne, hogy mindenki jót akar, ezzel ezt le is zárnám, mert ezen kívül más gond nem volt ami nem a focihoz kapcsoldik.

II. félidő

Félidőben jól szálltak be ismét a cserék, illetve jót tett a csapat átszervezése, mert ebben a játékrészben már 3szor eredményesek voltunk. Az amúgy sem túl színvonalas (talán inkább unalmas) mérkőzést gólzáporos fiesztává válthattuk volna, de a helyzeteinket még ebben a félidőben sem túl pontosan használtuk ki. Távolról szép számban lőttünk, bár kaput nem találtunk, és helyenként a Barcelona-hoz hasonló mélységbe kispasszal bepasszolt látványos támadásokat is vezettünk. Kömlőd egyre erőtlenebb volt, míg az első félidőben Rafinak egy nagyot kellett védeni (mert kontránál lemaradtunk), a másodikban akár haza is mehetett volna, vagy csinálhatott volna hasznosabbat is, mondjuk rendbe rakja a kapu előtti részt, fellocsol stb.
Mind az 5 cserelehetőséget kihasználtuk, és a cserék most is hozzátettek a játékhoz, amiből következik, hogy tényleg egy CSAPAT vagyunk, mert „Mindig kell egy csapat”.
Összegezve: gratulálok a csapatnak, köszönjük a szurkolást a szurkolóknak, hoztuk a papírformát még egy gyenge helyzetkihasználással is. Kiderült, hogy Banderasz még csatárba, vagy középpályán is bevethető, kár hogy gólt nem lőtt J
Ezen a héten csapatbusszal, ifivel együtt, egyenruhában indulunk megvívni a csatát Vértessomlón. Várjuk a lelkes 12. játékost, a szurkolóinkat, hogy remélhetőleg győztes mérkőzés után megismételhessük a piliscsévi mérkőzést követő katarzist a buszon! :)
 
Egy újítást is betennék a fórumbejegyzéseimbe mostantól, mégpedig szerintem ki(k) voltak a mérkőzés emberei, ha valakit érdekel az indoklás, akkor majd lehet azt is írok hozzá. Figyelem, ez az én véleményem, és ettől még mindig azt mondom, hogy a csapat nyeri a mérkőzéseket illetve bukhatja el!
 
Man of the match: Kapi (Kaposi Ádám) és Hete (Hetényi Dávid)

Hajrá KMSE !!!!!


Margl Attila